8 részes (Befejezett)
Daonuea odavolt Khabkhluenért a középiskolában és ezt meg is vallotta neki az iskolaév utolsó napján, aki azonban finoman elutasította. Aztán egy évre külföldre ment. Mikor visszajött, ugyanarra az egyetemre kerültek, sőt ugyanabba a kollégiumi szobába. Ám az érzései már megváltoztak. Azonban döbbenten veszi tudomásul, hogy fordult a kocka és most Khabkhluen van ugyanabban a helyzetben, amiben ő volt egy évvel korábban. Vajon, hogy alakul a kapcsolat a két fiú között?


Nagyon tetszett a sorozat, kedvesek, szerethetőek a szereplők. Kellemes érzés volt most ezt látni, vissza adta azt az érzést, mint mikor elkezdtem Bl sorozatokat nézni.
Köszönöm a fordítását!
Köszönöm szépen a fordítást minden része nagyon tetszik.
Láttam már pár BL sorozatot. De ez volt a harmadik olyan sorozat amit egymás után kétszer megnéztem. Válaszom nem nagyon van rá(még magamnak sem). A hangulata, a történet nekem nagyon tetszett. Nagyon örülök hogy láthattam. Meg fogom még nézni biztos vagyok benne. Köszönöm szépen a feliratot! És a munkát!
Nagyon kedves,kellemes sorozat volt, köszi a forditást